Az Interplay köszöntése

Gaming

Coming soon. Ez a kép fogadja az Interplay honlapjára látogatót. Néhány hete látott napvilágot a hír, miszerint az Interplay honlapja frissült és hamarosan újraéled. A már régen leírt és eltemetett óriás reszurrekciója nem kisebb esemény számomra mint eme képesség eredeti gazdájának csodája annak idején. Nyugodtan állíthatom hogy egy Blizzard kaliberű fejlesztő/kiadót tisztelhettünk a cégben annak idején, játékaival sok különböző réteget volt képes a monitor elé szögezni. Lássuk egykét személyes élményen keresztül, mire számíthatunk, ha a PC-s játékpiac egyetlen atombiztos pillére mellé felépül romjaiból a második.

Az én szívembe annak idején, kb. ’95 környékén, a Descenttel lopta be magát a cég. Ez az első, 3 dimenziós térben teljes szabadság élményét nyújtó “lövöldözős” game volt. Az Interplay itt is és később is támogatta az innovációt a PC-s játékok piacán, akkoriban még ez tűnt az egyetlen járható útnak. Bár az irányítása sokkal bonyolultabb volt mint a vetélytársnak nevezhető Doomé, és emiatt sokan nem is szerették, az Interplay mégis szponzorálta, kiadta, és végül nagy siker lett egy olyan kőkemény fanbázissal akik a mai napig foglalkoznak a Descent széria fejleszétésével, új pályákat készítenek hozzá stb… Az effajta hardcore fanbázis a későbbi Interplay publikációkra is jellemzőek voltak, ez pedig nem lehet a véletlen műve. Jeles kollégámmal, Jaxxel már nagy rutint szereztünk paralell kábeles hálozati gamelésben, de a Descent elhozta a serial kábel nyújtotta 4 playeres áttörést, hogy aztán az ő nagyszobájukban antik bútorok között lőjjük szarrá egymást Brumival és Pikeey-val kiegészülve, miközben én lestem a PC-m “pulzusát” is, mert nálam valamiért néha lefagyott és persze elindulni sem volt hajlandó csak ha előtte lefuttattunk minden exe-t és bat-ot de ez már egy másik történet aminek a lényege tömören, hogy a PC-k már akkor is olyan megbízhatóak voltak mint most és gyakran afféle homeopátiás kuruzslással sikerült csak működésre bírni szakértelem hiányában. :)

Az innovációk mellett a tabudöntögetés is bekerült az Interplay repertoárjába. Fallout. A mai napig moddolt, javított és játszott RPG ’97-ben látott napvilágot. A Descenthez hasonlóan a teljes szabadság élményét nyújtotta, csak éppen nem a 3D-s térben történő fizikai, hanem a gondolat szabadságának értelmében. Ez esszenciális eleme kéne hogy legyen egy szerepjátéknak, és valahogy mégsem dívik ez a trend. Ki érti ezt :). Nos csak hogy egy apró részletet említsek kedvcsinálóként, ebben a játékban nyugodtan cafatokká csaphattuk egy 10 év körüli, nélkülözö koldus gyermek arcát, aki aztán korrekt grafikai részletességgel fröccsent szét a tett helyszínén. :) Népszerű eleme volt ez a játéknak, és bizony előfordultak “balesetek”. :) Tanult barátom Pacman, hasonló esetek után nem volt rest drogokkal megtömni a kissrác zsebeit, hogy bandaháborúnak álcázza szörnyű tettét, de erről ő maga többet tudna mesélni mivel ebben ő volt a mester én csak padavan de nagyon igyekeztem. :) Lehetett kurvázni, drogozni, ölni, de természetesen vállalni kellett ennek morális következményeit is. Kitaszítottá és megbélyegzett emberré válhattunk bestiális viselkedésünk hatására, de természetesen mindeki számára nyitott volt a dicsőséggel és elismeréssel kikövezett hős útja. Bár minden éremnek két oldala van, és a játék nem volt rest erre jó érzékkel, humorral és iróniával rámutatni. Egyfajta társadalomkritika is volt, már ha a valóság cenzúrázatlan változatát nevezhetjük kritikának.

Aztán volt még ott Baldur’s Gate, ami Pikeey családjában szedte áldozatait, – mert azért az még 17 évesen is poén volt hallani mikor komoly egyetemisták meggyőződéssel állítják hogy a nyakláncukban tárolják a manájukat Earthworm Jim , ami új perspektívába helyezte számomra az addig kissé ellenszenvvel viselt SuperMario kaliberű játékokat – bár a kategóriában voltak más nagy versenyzők is mint a Heart of Darkness, Abe’s Odissey és a Gabesszal közösen kocsisnyelvre magyarított blizzardos Black Thorne Bard’s Tale, és még sok jó game.

Nos ez már a múlt, a Fallout szellemét épp a Bethesda gyalázza, és brutális csonkítással próbálja kommersz formába önteni, mégis úgytűnik van remény. A mostani nyitóoldalukon bizony felismerhetőek a nagy ősök, és a pletykasite-ok Fallout MMORPG-ről és Descent folytatásról rebesgetnek. Még e cseppnyi mézesmázos cukorszirupba is keveredeik azonban némi foslé, szkepticizmus formájában. A játékok és az egész Interplay szellemiségét ugyanis nagyban köszönhette alapítójának, Brian Fargonak aki nagy punk volt a szakmában. Nos hogy neki mennyi köze van a cég újraélesztéséhez erről nincsenek információim, de remélem a legjobbakat.

Végül emelem poharam az új Interplay-re, hozzon megújulást a PC-s piacra, legyen végre konkurenciája a Blizznek, döntsék meg a bebetonozódó tabukat, kaparják le a felszínt, és sok remek játékkal örvendeztessenek meg bennünket, HC GAMEREKET!

5 hozzászólás “Az Interplay köszöntése”

  1. Jax mondta:

    Jaj nagyokat dobbant a szívem ezt olvasgatva és az emlékrohamok sem kíméltek. Sok-sok poligon szerzett a kellemes pillanatokat eme cég jóvoltából, remélem előrukkolnak valami korszakalkotóval a mostani elég silány pc-game piac fellendítésére.

    A Fallout licensz eladása a Bethesda-nak sztem ballépés volt, de gondolom égett a pajta és kellett a $, de azért a Wow, Sc2, Gta4 mellé talán sikerül valami kis vérfrissítést behozniuk. Kevés megbízható név maradt mára a scene-en, de ha még Sid Meier-t is beszerveznék a következő turn-based akármilyen gameükhöz akkor lesz nemulass 😀

    Ha már gaming kategória akkor meg kell, hogy említsem az Infinity Ward-ot. A Call of Duty 4 nagyon jól sikerült. Mind single, mind multiplayer szempontból és tőlük is várok további sikeres projeckteket.

    WTB Perks, Talents, Skills, Formulas, Head-shots, Turn-based combat system, Free gameplay, Ladder / rankings and of course Cooperative Multiplayer option.

  2. pacman mondta:

    A felkelők maréknyi csapata a hó borította Hoth bolygó földalatti támaszpontján rejtőzködik luke skywalker majdnem halálra fagy közvetlenül mielött elvesztené az eszméletét megjelenik neki obivan szelleme hogy elmondja el kell menned a dagoba rendszerbe ott vár jodamester aki felkészit a végső küzdelemre ,majd lassan elhalványul a talán képzelet szülte ábrándkép és luke eszméletét veszti de!!! ahol az elöbb obivan képe lebegett onnan a semmiből érkezik a segítség Han Solo képében. Luke megmenekül és tudjuk hogy mit jelent ez a sötét birodalom nagy urának.Valahogy így látom én ezt .Jelen esetben obivan árnyképe a remény eben a sötét órában nem más mint az interplay coming soon felirata…

  3. Psychoo mondta:

    Jah a cod4 tényleg fasza, főleg a szerdai 5v4 volt zsír, bár a singleplayert hanyagolnám. A túlerőhöz képest egész jól álltuk a sarat kivéve a végső csatát ahol Khaosz már-már Dr. Halált idézően tolta 😀 Igen jól bánik a tömegpusztító fegyverekkel ez a gyerek.
    GTA4ről részemről még kicsit korai lenne bármit is mondani. Ki tudja milyen szinten van cenzúrázva, ez a screenshotokról nem jön le.
    Pacman mester az én olvasatomban pedig nem kevesebbet állít, mint hogy az interplay.com héjú tojásból, a bullfrog.com fog kikelni, kakukkokat megszégynítő módon, és azonnal piacra dob egy fullos Syndicate 3-mat 😀

  4. Doxa79 mondta:

    Nos…..bár sosem tartottam magam minden területen jól tájékozott embernek…..fenti sorokat látva nagyonis jól tettem, hogy így gondoltam 😀
    Az igazat megvallva, azt sem tudom, miről beszél -jelen cikk vonatkozásában- a sok PCguru ezen a fórumon 😀
    Az egyetlen játék, amihez hozzá tudnék szólni – és középamatőr szinten tudtam is vele játszani 😀 -, a Return To Castle Wolfenstein. Én a csúcson hagytam abba -valahol a ködös-temetős pálya környékén- maximális fegyverzettel és életerővel.
    De látom, hogy legkisebb tesóim (13-15 évesek) felvették az általam elejtett fonalat és mára olyan erős hajókötéllé edzették, ami a Holland kikötőkben is megállná a helyét.
    Ők bizonyára értékelni -és érteni is- fogják az interplay.com nyújtotta újdonságokat.
    Hajrá!

  5. Noresz mondta:

    Hát igen a régi szép idők… De a lényeg hogy egy kis konkurencia harc nem árthat. Megajándékoznak minket néhány gyöngyszemmell :) és egyik cég sem ülhet a babérjain és még állatabb cod4-hez hasonló játékokat fejlesztenek. És tovább irthatjuk egymást és az ellent… :)

Szólj hozzá

Be kell lépned, hogy hozzászólhass.